Ami mellette szól – Dianetika

L. Ron Hubbard írása 1950-ből

A Dianetika – terápia kézikönyve megjelenése húszévnyi kutatás és intenzív alkalmazás betetőzését jelenti. Ez az új tudomány 270 találomra választott eseten tesztelve 270 rehabilitált személyt eredményezett.

Ha csak felszínesen vizsgáljuk a dolgot, a Dianetika megjelenése az emberi tudás színpadán esetleg hirtelennek és meghökkentően váratlannak tűnhet. A behatóbb vizsgálat feltárja, hogy sok sok év türelmes és gondos munka és tesztelés folyt már a témában megjelenést megelőzően és, hogy magának a tudománynak a létrejöttét csak a gondolkodó emberek gondolatai és felfedezései tették lehetővé.

Azzal az óriási háttérrel, amelyet a körülbelül 50 ezer évnyi korábbi gondolkodás jelentett az “öntudatlan” elme tényleges természetének felfedezése olyan anyagot tett elérhetővé, amelyről bebizonyosodott, hogy az emberiség által használható pontos tudomány és az egyéneket gyötrő különféle nehézségek megoldása. Az emberi elméről kiderült, hogy két különböző képességi szint alkotja.

A felfedezések szerint a “tudatos” elme egy hibátlanul működő számítógép, amely veleszületetten mindíg képes helyes megoldásokat adni, amennyire ezt az adatai lehetővé teszik. Ez alatt a “tökéletes” elme alatt egy másik elme is előkerült. Bár régóta gyanították ennek az alsóbbrendű elmének a létezését, tudománysoan soha nem azonosították és a pontos működését sem értették.

Az “öntudatlan” elméről kiderült, hogy ez az az elme, amely soha nem “öntudatlan”. Csak a tudatos elme válhat “öntudatlanná”. Ez az aslóbbrendű elme felvételt készít a hangról, a látványról, a szavakról, az érintésről, a szagról és a fájdalomról.

Mint az Ember fejlődésének valamely múltbeli korszakából megmaradt nyilvánvaló csökevény, az alsóbbrendű elme igyekszik inger-reakció szinten szabályozni a test viselkedését.

Amikor a test nem engedelmeskedik a belé ültetett parancsnak, az alsóbbrendű elme a fájdalomtartalmat a test ellen fordítja.

Mivel ez az elme nem tud “gondolkodni”, csak parancsolni, így könnyen eléri azt az idióta eredményt, hogy a legrosszabb esetben őrületbe, legjobb esetben pedig aberrált hibákba kergeti a személyt.

Amikor az organizmus visszautasítja, hogy engedelmeskedjen ezeknek a parancsoknak, az alsóbb rendű elme a fájdalommal sújtja, amelyből aztán pszichoszomatikus betegség alakul ki. Ez a felfedezés az elmével kapcsolatos adatok precíz összehangolásához vezetett és lehetővé tette a korai elméletek újraértékelését és a hasznos tények kiválasztását abból a több milliárd adatból, amelyet az Ember az elméjével kapcsolatban összegyűjtött.

Az eredmény egy precíz tudomány lett — a Dianetika. A Dianetika terápia gyakorlata teljesen nélkülözi a tekintélyelvűséget és viszonylag egyszerű. A legfontosabb kívánalmak a következők:

1. Intelligencia
2. A kézikönyv tartalmának gondos tanulmányozása

Azon, hogy egyszerű, nem azt értjük, hogy könnyű.
Munkát, gondolkodást és megfigyelést igényel.

Share on facebook
Facebook
Share on google
Google+
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest

Könyváruházunkban elsősorban személyiségfejlesztés, önfejlesztés, az önbizalomhiány és a stressz felszámolása, a lelki eredetű „betegségek” megszüntetése, Dianetika, és Szcientológia témakörökben találsz majd könyveket.

Ha téged érdekelnek ezek a témák, és nem akarsz lemaradni az újdonságainkról, iratkozz fel a levelezőlistánkra.

Nagyon ritkán, csak olyankor küldünk majd emailt, amikor valóban valami újdonsággal tudunk szolgálni neked. Semmilyen kéretlen levelet nem fogunk küldeni, és bármikor egy kattintással leiratkozhatsz, ha akarsz.


A feliratkozás gomb megnyomásával elfogadom az adatkezelési tájékoztatót, és határozottan kijelentem, hogy szeretnék tájékoztató és reklámcélú emaileket kapni a BasicBooks.hu weboldalról. Az adatkezelési tájékoztató itt olvasható


„A Dianetika pontosan úgy működik, ahogyan le van írva. Szellemileg optimális teljesítményt érek el vele.”

Kövess minket a Facebookon is!